Interjú a Glamour magazin főszerkesztőjével

Múlt hét hétfőn reggel Maróy Krisztinának, a Glamour főszerkesztőjének irodájában indítottunk hetünket. Könnyed interjút kértünk tőle, melyre készségesen bólintott rá. Kedvesen invitált be minket irodájába, ahol finom, friss gyümölccsel várt minket. Rögtön bele is vágtunk a közepébe. 
 
Gondoltuk már sokszor megkapta kezdő kérdésnek a "Hogyan is kezdődött minden...? Mi volt az első olyan divattal, magazinok világával kapcsolatos momentum, ami felkeltette érdeklődését és indította el őt ezen a vonalon?" De - nagyon örömünkre kiderült - nem minden interjúja kezdődik ezzel a kérdéssel. :)
 
OF: Szóval, akkor hogyan is kezdődött mindez?
M.K.: Egész kiskoromra nyúlik vissza a történet. Békéscsabán nőttem fel, ahol nagymamámnak volt egy nagyon jó nevű, második generációs szabó szalonja. Sokszor, ha szüleimnek dolga volt, ide adtak le, így akkor az lett az ideiglenes játszóterem. Itt ismerkedtem meg az anyagokkal, a szabásmintákkal, a méretes ruhakészítés lépéseivel; és hogy egy jó szabásznak/varrónőnek a kliens alakjára legelőnyösebb ruhát kell megalkotnia és a sok próba alkalmával megismeri, hogy a megrendelőnek milyen képe van önmagáról, kiderülnek az esetleges testképzavarai, komplexusai és az is, önmagáról milyen képet szeretne közvetíteni a külvilág felé. Éppen ezért, sokszor egy pszichológus szerepét is magára kellett vállalnia.
 
OF: Nem merült fel benned, hogy tovább vidd a családi hagyományt, nagymamád szabóságát, és tervezőnek állj?
M.K.: Nagymamám örült volna, de erről elég hamar letett, mert az a fajta türelem, ami ehhez kellett, az nem feltétlenül tartozott az erényeim közé. Ám roppantul inspiráltak a ruhapróbák; az, hogy ezek sokkal többről szóltak, mint a ruhák. Nagyon sok külföldi divatmagazin volt itt a szalonban, melyek teljesen magukkal ragadtak. Ezen kívül persze nagyon sok más dolog is érdekelt még, mint például az irodalom. Egész kiskoromban már regényeket írtam - igaz, sosem fejeztem be őket. Gimnáziumban pedig már verseket publikáltam az iskolaújságban. Egyenesen borzasztóakat.
10-12 éves koromban csodálattal lapozgattam a magazinokat. Aztán ahogy nőttem, 14-15 évesen már kritikus szemmel nézegettem és elemeztem őket, hogy hogyan lehetne jobban csinálni, melyik oldal miért jó, érdekes, a másik miért unalmas.

OF: Ezek után a tanulmányaid által egyenes út vezetett a magazinok világába?
M.K.: Nem egészen... Felkerültem Budapestre, az egyetemre, ahol a tanulmányaim mellett modellkedni kezdtem. Már akkor is egy elég zárt közösség volt ez a szakma, de a modellkedés egy jó lehetőség volt, hogy megismerjem az ebben a szférában dolgozókat, és betekintést nyerjek a divat világába. Majd kicsivel később egy fotósnak - akinek az asszisztense lettem - elkezdtem hozni a ruhákat; kívülről is megfigyelni a ruhákat - így kerültem át a másik oldalra.

OF: Ekkor már érezted belül, hogy nem biztos, hogy szorosan a tanulmányaiddal kapcsolatosan fogsz elhelyezkedni.
M.K.: Abszolút nem. Azt hittem, hogy az esztétika, a filozófia vagy hasonló más területen fogok majd elhelyezkedni, és ez amolyan átmeneti időszak. Ez a mai napig valahol a szívfájdalmam, hogy félbemaradt, és ma sincs időm ezzel, akár hobbiként is, de foglalkozni. De öreg koromra már megvan legalább a programom...:)
 
OF: Akkor egy magazin főszerkesztői pozícióhoz a modellkedés és esztétika kombinációja vezetett?
M.K.: A modellkedés után stylistkodni kezdtem, itt ismertem meg igazán, hogy ki kicsoda a hazai divatszakmában. Majd kisvártatva meg is kaptam az első szerkesztői munkámat.
 
OF: Ismerték ekkor a magazinnál a múltad, tanulmányaid, hogy jól írsz?
M.K.: Egyáltalán nem. Bedobtak a mélyvízbe. Szerintem így lehet csak elkezdeni. De ők sem tudták pontosan, mit tudok.

OF: Külföldön is szereztél szerkesztői tapasztalatokat?
M.K.: Már szerkesztőként dolgoztam, mikor lehetőséget kaptam és az angol Vogue, ahol gyakornok lehettem. Ez az időszak nagyon inspiráló volt számomra. Bár ekkor már tudtam, hogyan és miként működik egy magazin és egy szerkesztőség. Annyi különbség volt itt, hogy ők tényleg ott vannak a tűz közelében. Ám az alázat és profizmus, ami ott bennük van, az hihetetlen, tényleg példaértékű. Ami még nagyon más, az a régóta működő divatipar, ezáltal pedig az utánpótlás nevelése, átjárhatóság és gyakornoki rendszer, hogy ott igenis átadják a tudást és a lehetőséget a következő generációknak. Itthon minden ad hoc módon történik, nem olyan következetesen vannak megoldva és számon kérve a feladatok.
 
OF: Az angol Vogue után jött egyenesen a Glamour?
M.K.: Akkor, amikor jött a GLAMOUR, épp több magazinban dolgoztam, mint szerkesztő. A bőröndöm már félig be volt csomagolva, hogy Kanadába költözöm a férjemhez és felszámolom az itteni életemet. Ekkor kaptam egy telefonhívást.

OF: Nehéz volt döntened? Egyedül vagy a férjeddel közösen hoztátok meg a döntést?
M.K.: Megbeszéltük, hogy ez egy régi álmom. Így egy próbát megér. Majd több jelentkező közül végül engem választottak. Így elvállaltam a főszerkesztői pozíciót, akkor gondoltam, ha egy-két évig csinálom, az is jó referencia lesz. Ennek most már 11 éve... :)

 
OF: A Glamour miben volt/”van” más, mint a többi magazin?
M.K.: Talán az egyetlen olyan hazai magazin, aminek van itthon közege. Egy Vogue-nak mondjuk nehezen lenne. A Glamour mögött lévő angolszász felfogás kifejezetten egyedi, és az, hogy nem a sznobérián épül, rendkívül üdítő. Emellett nagyon kreatívan lehet szerkeszteni és sok-sok fiatal nőhöz szól, ami igen egyedülálló.
 
OF: A Glamour Women of the Year hogy jött létre?
M.K.: Az amerikai GLAMOUR példáját követtük és magunkra szabtuk a pink szőnyeges eseményt. Nagyon fontos helye lett a közéletben már itthon is, hiszen a nők még mindig hátrányba szorulnak az élet legtöbb területén. Van egy nevelő szándék is bennünk: figyeljünk oda a nőkre, adjunk nekik több lehetőséget, elismerést, figyelmet és figyeljünk oda önmagunkra is, ismerjük el saját magunkat is!
 
OF: A kategóriákat ti döntitek el?
M.K.: A kategóriákat mi választjuk és ezzel a döntésünkkel különböző területekre szeretnénk felhívni a figyelmet, idén volt először Az év kiegészítőtervezője díj, hiszen azt vettük észre, hogy ez a terület az elmúlt években szabályosan kivirágzott.
 
OF: Mióta lehet elnyerni a GLAMOUR Women of the Year díjat?
M.K.: Már nyolc éve.
 
OF: A kategóriák meghatározása után a jelölteket is a magazin választja?
M.K.: Nem. Erre különösképpen ügyelünk, hogy az olvasóink jelöljék őket. Nagyon nagy figyelmet és médiavisszhangot kapnak a jelöltek a szavazás során és utána is, így nem lenne ildomos nekünk, a magazinnak választani őket.

OF: A divatvilág a klikkek világa?
M.K.: Azt tudom mondani, hogy igen. De én semmiféle kizárólagosságnak, a csoportból való kizárásnak nem vagyok híve, és a Glamour sem az. Ugyanakkor kicsit a Woody Allen klubba tartozom, azaz semmilyen csoporthoz nem akarok úgy tartozni, hogy onnantól kezdve ne lássam objektíven dolgokat, mint szerkesztő. Szabad vagyok és független és ilyen szellemben szerkesztjük a magazint, ez egy szabad, üdítő magazin, ami felhívja az érdekes dolgokra a figyelmet, olyasmikre, amiktől szebb lesz az életünk.

OF: Ebben a szakmában azt gondolná az ember, hogy "kell" valahova tartoznia. Lehet kicsit "különc" vagy ilyen szempontból?
M.K.: Én nem szeretek valahova tartozni és ezáltal beskatulyázva lenni. Nem vagyok az a fajta ember, aki ne sétálna be bárhová olyan viseletben, ahogy jól érzi magát. Nem tarthatunk itt - hogy ez alapján nézzen ki bárki bárkit is. Holott sokan, úgy vélik, hogy egy főszerkesztő ezt nem teheti meg, ez egy nagyon elavult szemlélet. Vannak nagyon jó nevű, stílusikonnak számító főszerkesztők, akik mindenhová farmerben mennek, mert ez az ő stílusuk. A divat szerintem ne korlátozzon senkit. Segítsen inkább azzá válnod, aki vagy, kihangsúlyozni az éned, aki vagy.
 
OF: Áttérve a hazai divattervezőkre, van-e kedvenced, akit "felvállalsz"?
M.K.: Nem lenne ildomos az én pozíciómban kiemelni kedvenceket. De sok magyar tervezőtől van ruhám, kiegészítőm, amiket gyakran viselek is és nagyon szeretem őket. Mindegyikőjüknek nagyon drukkolok és tudom, hogy sokan közülük nagy jövő előtt állnak és már most is nagyon szép eredményeket tudnak felmutatni. Már az is nagy dolog, ha valaki meg tud élni abból, hogy divatot tervez, már ez nagyon nagy tehetségre utal.
 
OF: Hogy látod a hazai tervezők helyzetét?
M.K.: Láttam, ahogy jó pár éve még csak egy-két magyar dizájnert ismertek az emberek, ma meg már álig tudom felsorolni a prominens neveket. A kollekciókat is rendszeresen elkészítik, külföldön értékesítik, egyszóval aki azt mondja, nincs haladás, az nagyon negatív személyiség. Látom viszont, hogy még mindig mennyit kell küzdeni egy-egy befektetőért.
 
OF: Nemzetközi viszonylatban (és itt a keleti régiót értem) elkezdünk felzárkózni a többi országhoz a divattervezés terén?
M.K.: Látom, hogy az oroszoknál és lengyeleknél hogy megy, valahogy sokkal gördülékenyebben. Még mindig saját magunknak vagyunk a legnagyobb ellenség, sajnos. Itthon nem tartanak össze a tervezők. Nem állnak egymás mellé, ami neki jó, nekem is jó alapon, ezzel a divatra terelve e figyelmet. Üdítően európaiak voltak az elmúlt szezonokban a Toni&Guy Fashion Week Budapest divatbemutatói például. Kellenek fórumok, amik függetlenek és a tehetségről, a divatról szólnak.
 
OF: Szerinted mi az, ami sokat segítene és lendítene egy-egy márka ismertségén?
M.K.: Fontos, hogy minden egyes kollekcióban legyenek olyan darabok, ami elérhetőek mindenki számára. És mindig legyen konzisztens a márka, évről évre, szezonról szezonra...

OF: A bloggerek megjelenése - és ezáltal egy kevésbé szakmai, ám online platformjaikon véleményt nyilvánító réteg - mennyire jelent "konkurenciát" a magazinoknak? Már, ha egyáltalán konkurenciát jelent...
M.K.: Nem hiszem, hogy konkurenciái lennénk egymásnak. Továbbmegyek, többször szerveztünk már GLAMOUR bloggerreggelit, ahová meghívtuk a bloggereket. Minél több szó esik a divatról, annál jobb.
 
OF: A Glamouronline-nak is van outfiteket közzétevő rovata. Ez hasonló, mint egy blog?
M.K.: Igen, a Gardróbnapló nálunk olyan, mint a bloggereknél a napi outfit posztolása. Annyi különbséggel, hogy itt különféle, az élet egyéb területén tevékenykedő embereket mutatunk be valós életekkel, a napi öltözékükben, nem pedig megkreált szettekben.
Többször beleakadtam már olyan összehasonlításokba, hogy "az asztalod az Instagramon, az asztalod a valóságban...". Nem feltétlenül a valós világot mutatják az Instagram oldalak és a blogok, hanem egy megkreált valóságot, amihez az emberek legtöbbjének nincs túl sok közük. Egy ideig érdekesek, de kifulladnak, míg a valós nők, valódi életekkel, valódi célokkal tovább mutatnak ennél
 
OF: Tehát akkor neked is van személyes Instagramod? 
M.K.: Igen, van. (@krisztinamaroy) De nálam nem feltétlenül én vagyok a főszereplő, nem csak rólam szól, hanem arról, amit én szépnek látok.  És itt nem minden tökéletes, ellenben gyönyörű, a tökéletlenségében gyönyörű. Én ezt akarom a követőimmel megosztani, hogy keressék maguk körül a szépséget, mert ez egy pozitív hozzáállás az élethez.

OF: Legyen is ez a végszó.

Köszönjük szépen még egyszer, hogy fogadtál minket itt a szerkesztőségben és válaszoltál kérdéseinkre!